Van egy rossz hírem, melyiket mondjam?  (hamarosan megírom a jót is, ígérem)

2022.01.20

Hamarosan megszűnik a vásárlási lehetőség

Hosszú küzdelem után rábeszéltem magam, hogy megoldjam, hogy számlát tudjak adni, mivel úgy tűnt, hogy lennének érdeklődők, akik vásárolnának tőlem. És ezzel egyenesen a falnak rohantam. 
Sajnos nagyon kevés érdeklődő volt a munkáimra, amit a válsághelyzet miatt megértek, de attól még nem lesz értelme megtartanom ezt a kiváltságomat. Főleg úgy nem, hogy teljesen analfabéta vagyok a hivatalos papírokhoz, és igen komoly fejfájást okoz az adóbevallás elkészítése, amivel már most elkéstem, mert több, mint egy hónapja nem tudom előkeríteni, mit kell hozzá kitöltenem... Tényleg nagyon hülye vagyok hozzá, na! 
Szóval vissza fogom mondani az egészet úgy, ahogy van, többé nem lesz lehetőség vásárlásra (ezt a menüpontot hamarosan meg is szűntetem). 

Ettől viszont nem kerülök közelebb a megélhetéshez, ellenben mindenki ingyen nézegetheti a munkáimat, ahogy mindig is volt és lesz is, ami teljesen jól van így szerintem. 
De ennek az az ára, hogy kicsit több koldulós bejegyzést kell majd elszenvedni tőlem. Aki úgy érzi, hogy van néhány fölösleges forintja, amit elszórna művészetre, az kérem látogassa meg a TÁMOGATÁS menüpontot. 

Köszönöm a megértést!

(És nemsokára megírom a jó hírt is, bár aki követ facebookon, annak már lehet róla hajvány sejtése, miről van szó...) 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el